Rózsa Niki

Csipog a telefonom; üzenetet kaptam. Egy pillantás a kijelzőre, és név nélkül is azonnal tudom, kitől érkezett… A telefonszám túlságosan is az emlékezetembe vésődött ahhoz, hogy valaha is elfelejtsem.
- Kitől jött? – kérdezi Adri izgatottan.
- Tőle – huppanok a kanapéra.
- Az egyestéstől? – néz rám. Bólintok. Többet nem is kell mondanom; pontosan tudja, miről van szó.
Az egyestés… Már évek óta nem hallottam felőle, de mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára találkoztunk. Egy hosszú, érdemi kapcsolat nélküli időszak után ismerkedtünk meg négy éve, és hamarosan randizni kezdtünk. Minden tökéletesnek tűnt, felhőtlenül boldog voltam. Korábbi tapasztalataim tükrében még mindig nehezen hittem el, hogy nekem, aki mindig a problémás pasikat fogta ki, és egyáltalán, soha nem volt szerencséje szerelmi téren, egy ilyen nagyszerű férfit sikerült találnom; mégis, itt volt ez a nagyszerű pasi, aki a puszta jelenlétével a borús napokat is képes volt szebbé tenni. Az élet még csodálatosabbnak látszott, már nem utáltam a városban mindenütt kézenfogva sétáló párokat, és végre igazán boldognak éreztem magam. Ugyan időnként telefonált, hogy most nem találkozhatunk, mert a barátaival tölti az estét, vagy el kell intéznie valamit, de gondoltam, persze, elvégre megértő barátnő vagyok, és ő sem kifogásolta, ha a barátaimmal találkoztam. Merőben különbözött a többségtől, akik már az első randin ágyba akarnak vinni; annyi rossz tapasztalat után nem hittem volna, hogy még létezik pasi, aki nem lép le azonnal, ha az ember lánya szeretne kivárni pár randit, mielőtt felmegy a lakására. Az egyetlen, ami kissé furcsának tűnt, hogy meglehetősen sok időt töltött az egyik barátnőmmel, de meggyőztem magam, hogy ebben nincs semmi rossz; miért ne, ha kedvelik egymást. Különben is, sok fiúbarátomnak van barátnője, és ők sem nehezményezik, hogy rendszeresen találkozom a pasijukkal; tudják, hogy nincs okuk aggodalomra, soha nem lépnénk át a barátság határát. Mindig is meggyőződésem volt, hogy létezhet barátság fiú és lány között, hiszen nekem is vannak fiúbarátaim – akkor pedig ez visszafelé is működik. Még örültem is, hogy a barátom ennyire jóban van a barátnőmmel; sok kapcsolatban okoz gondot, hogy a pár valamelyik tagja nem jön ki jól társa barátaival, így boldog voltam, hogy nálunk nem fenyeget ez a veszély.
Ezek után villámcsapásként ért az üzenete, hogy szakít velem. Pontosabban nem is szakít, mert mint kiderült, szerinte nem is jártunk. Mindezt természetesen nem volt képes személyesen elmondani, pedig bőven lett volna rá alkalma, előző nap az éjszaka közepéig egyedül voltunk a lakásán. De nem, neki muszáj volt másnap délután egy üzenetben tudatni velem, hogy nem akar velem járni, mondván, nem akarja elveszíteni a függetlenségét. Ahhoz képest néhány hét múlva már beújított egy barátnőt, így a függetlensége elveszítése mégsem lehetett akkora gond. Csak tudnám, hogy ha állítása szerinte nem akar velem kapcsolatot, akkor az előző hat hónapot minek tekintette. Kellett egy lány, akivel szórakozhat, amíg újra talál megfelelő barátnőt? Vagy csak az a szenvedélye, hogy nőket szed fel, majd dobja őket? Pedig olyan jól indult az egész. Amikor az első randin felhívott a lakására, én pedig nemet mondtam azzal, hogy túl korai, nem lépett le azonnal, mint a legtöbben; ehelyett kivárta, amíg elérkezettnek éreztem rá az időt, anélkül, hogy bármilyen szemrehányást tett volna. Ő volt az eszményi férfi, akiről minden lány álmodik: jóképű, sikeres, okos. Amikor egymásra találtunk, lebegtem a boldogságtól, hogy engem választott, annak ellenére, hogy bőven lett volna jelentkező a barátnő szerepére. Most látom igazán, mennyire naiv voltam; visszagondolva az együtt töltött időre, tudhattam volna, hogy a tökéletes kapcsolat eszméje csak a képzeletemben létezik. Egy igazi nőcsábász nem állapodik meg csak úgy hirtelen egyetlen nő mellett, ilyen legfeljebb csak a romantikus filmekben fordulhat elő; ez viszont a rideg valóság, nekem pedig most alkalmam volt megtapasztalni, mennyire fájdalmas tud lenni.
Amikor szakított velem, úgy éreztem, vége az életemnek. Miért hagyott el? Tettem valamit, amivel nem értett egyet, és ezért lépett le ilyen váratlanul? Álmatlan, átsírt éjszakák következtek hetekig. Igen, én, Rózsa Nikoletta, aki korábban határozottan hirdette, hogy ő ugyan soha nem fog sírni egyetlen pasi miatt sem, most végigzokogta az éjszakákat, mint valami mexikói szappanhősnő. Természetesen ebből a depressziós állapotból is a csajok rángattak ki, aggódván, hogy barátnőjük úgy jár-kel a világban, mint egy élőhalott; így lassan ismét kezdtem kimozdulni, a barátaimmal találkozni, a hobbijaimnak hódolni. Már megint a csajok… Ha ők nem lennének, talán még mindig depresszióba süppedve ülnék otthon, csokit zabálva és romantikus filmeket nézve, százas papírzsepik társaságában.
Azon kívül, mint később megtudtam, felettébb odaadó pasim egy este erejéig összejött a fent említett barátnőmmel, innen ered a neve. Lehet, hogy csak könnyű kalandot keresett, és amikor tőlem nem kapta meg, lelépett.
- Az összes pasi szemét, nagyon kevés kivétellel – állapítja meg Léni, már a Mirage-ban ülve. – A barátaink természetesen kivételek – siet tisztázni, Julien-re nézve.
- Igen, az – felelem. – Főleg ő. Először a lelkembe gázol, és még képes írni nekem, mintha semmi sem történt volna.
- Mit írt? – kérdezi Sara.
- Találkozni akar velem.
- Hogy mit akar? – döbben meg Léni. – Azok után, amit veled tett?
- Először hirtelen eltűnik, majd egyszer csak felbukkan és találkozni akar? – kérdezi meglepetten Sara.
- Tudom, hogy akkor nagyon kivoltam miatta, és azt mondtam, hogy soha többé nem akarom látni, de kíváncsi vagyok, mit akar mondani; és különben is, ez csak egy találkozó, semmi több – felelem.
- Képes vagy találkozni vele azok után, hogy szakított veled? – kérdezi döbbenten Adri.
- De annyira édes, nem tudok haragudni rá…
- És amikor összejött a barátnőddel egy kaland erejéig, utána meg egy szót sem szólva, veled töltötte az egész éjszakát? – idézi fel Léni az évekkel korábban történteket.
- Azóta eltelt néhány év, talán megváltozott – válaszolom reménykedve.
- Szívem, a férfiak sosem változnak – feleli szakértően Léni. – Csak ti, romantikus lelkű lányok reménykedtek benne, hogy aztán keserűen tapasztaljátok, hogy mégsem.
- De emlékezz vissza, két héttel később megint írt… És néhány száz kilométer távolságból, együtt néztük A szerelem hullámhosszán-t…
- Mert pont nem volt csaja, és arra gondolt, te biztosan visszamész hozzá, amíg ismét ki nem dob, mert talált valaki mást – hűt le Léni.
- És egyáltalán hogy képzeli, hogy szakít veled, két hét múlva meg ismét ír neked, azt gondolva, hogy te majd azonnal a karjaiba omlasz?! – kiáltja felháborodva Adri.
- De olyan romantikus volt, ahogy együtt néztük a filmet…
- Nem emlékszel? Pár nappal korábban még a lelkedbe gázolt azzal az üzenettel, hogy nem akarja elveszteni a függetlenségét; ehhez képest néhány héttel később már új barátnője volt, és láthatóan nem tartott a függetlensége elvesztésétől – idézi fel Léni a keserű valóságot.
- Igen, de most mégis találkozni akar velem… És egy találkozó senkinek sem árt – próbálom meggyőzni a csajokat és saját magamat.
- Küld egy üzenetet és te máris rohansz? – csodálkozik Sara. – Te, aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy egyetlen pasi sem érdemli meg, hogy rohanj utána?
- De ő teljesen más…
- Amíg kiderül, hogy pont olyan, mint a többi – szakít félbe Adri.
- Találkozom vele, meghallgatom, amit akar, utána meglátjuk. Jó lesz így? – próbálok kompromisszumra jutni. – Nem veszíthetek semmit, és legalább kiderül, mit akar.
- Csak el ne ragadjon megint a vonzereje – figyelmeztet Sara.
- Jó, majd vigyázok, és beszámolok mindenről… Ez most amúgy is csak egy találkozó, semmi több – veszem elő ismét a mobilom, hogy bepötyögjem a válaszüzenetet.