Rózsa Niki

Végre sikerült mindent lefordítani a cégnek – nagyon sok, tekintve hogy több nyelvpárt megjelöltem, és mindegyikről mindegyikre kellett fordítani. Sokáig tartott, de végre befejeztem. Angol, német, francia… minden nyelvet megjelöltem, amit tisztességesen beszélek, elvégre sosem lehet tudni, melyikre érkezik megbízás. Még hozzáírom az információkat, amiket a nő kért, úgy mint árak, előzetes tapasztalat, kedvenc fordítási területek és már kész is. Csak azt nem tudom, írjak-e mellé kísérőlevelet, vagy ezt most mellőzhetem. Végülis úgy illik, de hát tudja, miért írok neki, hiszen ő kért rá; és gondolhatja, nem azért küldök egy rakat fordítást, mert éppen nincs jobb dolgom. Így végül arra jutok, hogy éppen elég kísérőlevelet írtam már egy sereg cégnek, így erre most igazán nincs szükség. Tévedtem.
Délután már érkezik is a válasz. Izgatottan nyitom meg a levelet; mint kiderül, nem ok nélkül. Merthogy a válaszlevél tökéletesen váratlanul ér és megdöbbent. A cégtulajdonos nehezményezi, hogy nem küldtem külön levelet, mondván, csak úgy odadobtam elé, hogy „nesze olvasd”. Jó, talán tényleg küldenem kellett volna kísérőlevelet, annak ellenére, hogy tudja, mi célból küldöm a fordításokat, de ez akkor is kissé érdekes. Azok után meg főleg, hogy számos egyéb kritizálnivalót is talált. Hogy az önéletrajzom nem megfelelő… a begépelt szöveg tagolása nem megfelelő… hogy csak árlistát írtam, de azt nem, amire még kíváncsi… az á - raim túl magasak ahhoz képest, hogy pályakezdő vagyok… és hogy mennyire odavagyok, amiért elvégeztem két fordítókurzust, pedig igazán nincs mire büszkének lennem. Ezen ledöbbenek… Ha nem ért egyet az önéletrajzom tartalmával, hát rendben; neki is lehet véleménye, bár persze jobb lenne, ha ezt barátságosabban is tudná közölni. Ha nem találja megfelelően a szöveg tagolását, és átformázza úgy, ahogy a megbízók elvárják, még kedves is tőle, hogy segít. De honnan veszi, hogy rendelkezem azzal a különleges képességgel, hogy kitaláljam, mire gondol? Mindent megírtam, amit a levélben kért, de sajnálatos módon nem vagyok gondolatolvasó, hogy kitaláljam, még mit akar tudni, pedig ha lehetne különleges képességem, biztosan a gondolatolvasást választanám. Az árak meg… Nem szeretek pénzről beszélni, amíg meg nem kaptam az állást, de ha már árlistát kért, megírtam. Megnéztem több cég honlapján az árajánlatukat, és ez alapján állapítottam meg a saját áraimat, kb. átlagolva az ott látottakat. Nem tudom, a cégtulajdonos asszonynak milyen elképzelései vannak a magas árakról, de egy szintén fővárosi cég, akiknek pár éve fordítottam, ugyanezt az árat „baráti”-nak nevezte, és többet is megadtak volna. Mindezt annak ellenére, hogy akkor kevesebb tapasztalattal rendelkeztem. De a minőségi munkának ára van, és Anyu mindig azt mondja, ne szabjak meg túl alacsony árat, különben azt hiszik, nem vagyok elég jó. De hogy veszi a bátorságot, hogy lebecsülje egy pályakezdő fordító képességeit, csak azért, mert nincs túl sok tapasztalata? Tény, hogy az egyetemen mindössze két fordítókurzust végeztem el és eddig még csak néhány cégnek fordítottam, de talán nem ártana figyelembe venni, miből is álltak ezek a kurzusok, illetve fordítások. Mindegyik nagyon nehéz volt, különböző területekről, többnapi, illetve heti munkát követeltek – de én mindegyiket megoldottam, a legjobb tudásomnak megfelelően. De nem vagyok hivatásos fordító, és ezzel ő is tisztában van; ennek tudatában kért fel próbafordítások küldésére. Úgyhogy holmi cégtulajdonos ne oktasson ki fordításból, csak mert van egy fordítóirodája. Egy fiatal, pályakezdő fordító is lehet kiemelkedően jó, bármennyire is nem fér bele a világképébe. Mindezt udvariasan megírom neki, kihagyva a kevésbé barátságos gondolatokat; pedig szívesen közölném az őszinte véleményem, szépítés nélkül, de mindig arra tanítottak, hogy mutassak tiszteletet mások iránt, bármit is tesznek. Még visszaír, hasonló stílusban, de semmi kedvem nincs egy hosszadalmas levelezésbe bonyolódni, így kitörlöm a leveleit és az egészet tapasztalatszerzésnek tekintve, lezártnak tekintem az ügyet.