Rózsa Niki

Gondolhattam volna, hogy ez a napom sem megy zökkenőmentesen. Keresztanyám újabb „sürgős ügyre” hivatkozva meghívott ebédelni. És még csak nem is szólt korábban, hogy betervezhessek valami munkát pont a találkozó időpontjára, hogy aztán nagy sajnálkozások közepette lemondjam az ebédünket. Nem tehetek mást, el kell mennem.

*

Amikor megérkezem az étteremhez, Helga már vár.
- Nikikém, már azt hittem, elvesztél – szólal meg, amint az asztalához érek.
- Itt vagyok, mi olyan fontos? – kérdezem, remélve, hogy hamarosan letudhatom ezt az egészet.
- Niki, előbb együnk, ráérünk.
- Nincs sok időm.
- Arra csak ráérsz, hogy a keresztanyáddal tölts egy délutánt… Tudod, mennyit vigyáztam rád kiskorodban, ennyit igazán megérdemlek.
Áhh, már megint a régi szöveg… Hogy éjszakákon át vigyázott rám; mindig mellettem volt, amikor elkaptam valami betegséget, és a többi, ami miatt a legkevesebb, hogy mindig rendelkezésére állok, valahányszor eszébe jut. Úgy döntök, legjobb, ha belemegyek az ebéd utáni programba, bármi is legyen az… reménykedve, hogy nem egy órákig tartó elfoglaltság elé nézek már megint.
- Na, mi az a halaszthatatlan dolog? – kérdezem, amikor fél órával később kilépünk az étterem ajtaján.
- Mindjárt – feleli, miközben rohamléptekben halad; alig tudom követni. – Itt is vagyunk – áll meg egy épület előtt. Rápillantok, és rögtön tudom, végem van. Ruhaáruház. Atyaég…
- Egy ruhaáruház? – kérdezem, mintha bármi esély lenne rá, hogy az épületen levő felirat egyáltalán nem az áruház jellegét tükrözi, és ez valójában egy könyvesbolt.
- Igen – erősíti meg, miközben bemegyünk. – Tudod, júniusban lesz a barátnőm esküvője, emlékszel, Márti, már beszéltem róla, és tökéletesen akarok kinézni; ki tudja, hol találok egy helyes pasit… és esküvőkön sokan szoktak lenni, nem jelenhetek meg úgy, mint aki most vitte le a szemetet – teszi hozzá, láthatóan mély meggyőződéssel.
- Azért rángattál ide újév másnapján, hogy egy fél év múlva sorra kerülő esküvőre válassz magadnak ruhát? Pasizni nemcsak esküvőkön lehet, de nem hiszem, hogy ezt pont neked kell magyaráznom – fakadok ki. De miért is vagyok meglepve, ő mindig is ilyen volt.
- Jaj, csak fél óra az egész, sietek. – Ebből azonnal tudom, hogy az egész napot itt fogom tölteni. Meglepő módon kezd vonzóvá válni a takarítás.
Beigazolódott a félelmem. A következő négy órát azzal töltöttük, hogy az összes ruhát felpróbálta, ami kicsit is tetszett, esetenként azt is, ami nem, majd „talán a hattal ezelőtti jobban állt, felpróbálom még egyszer… Niki, mit gondolsz?” mondatokkal kergetett az őrületbe. Mit gondoljak? Hogy ez a ruha pont olyan, mint az előző? Én semmi különbséget nem látok, attól eltekintve, hogy ez egy kicsit világosabb zöld. Nem értem, miért van a legtöbb nő annyira megőrülve a ruhákért. Nekem a ruha-és cipővásárlás kész kínszenvedés. Olyannyira, hogy tizenévesen az otthoni áruházak ruha-és cipőrészlegein már jól ismertek, mert amikor Anyunak hatalmas erőfeszítések árán végül sikerült rávennie, hogy menjek és próbáljak fel valamit, folyton az órámat néztem és félpercenként kérdezgettem, hogy mikor lesz már vége. Ezek alapján biztonsággal kijelenthető, hogy tökéletesen hidegen hagy minden, aminek köze van a divathoz, így igazán nem én vagyok a megfelelő személy, akihez hasonló kérdésben fordulni lehet.
- Ez az… Tökéletes. Ebben biztosan találok pasit – térít vissza a valóságba keresztanyám hangja.
- Hát az biztos… - állapítom meg, megpróbálva magamhoz térni a döbbenettől, amit a látvány okozott. Ha felveszi ezt a ruhát, könnyű lesz megtalálni az esküvőn részt vevő összes pasit, egy csoportban Helga körül. Valamint keresztanyámnak két évre bizonyosan meglesz a napi programja.
- Megvegyem? – kérdezi, újra szemügyre véve magát a tükörben.
- Vedd, ez tökéletes – felelem gyorsan, megérezve a lehetőséget, hogy perceken belül véget érhet az újabb ruhavásárlós kaland. Csak nehogy kinézzen egy másikat… Így talán még ma hazajutok.
- Nem gondolod, hogy inkább az a halványpiros…
- Nem, ez tökéletes, ebben észveszejtően nézel ki, mindenki rád fog figyelni, nem a menyasszonyra – próbálom meggyőzni, tudván, hogy egyébként képes lenne további két órát újabb ruhák felpróbálásával tölteni.
Ezzel még ő sem látja értelmét vitatkozni, így hatalmas megkönnyebbülésemre megveszi a ruhát.
Késő délutánra jár, mire elszabadulok. De Helga végre megtalálta a megfelelő öltözéket, és én hazamehetek.