Rózsa Niki

Mára hirdették meg az állásbörzét; az értesítő szerint 9-től délig tart. Nem tudom, hogy működik ez az egész, így jobbnak látom már kezdésre odamenni; 9 előtt néhány perccel meg is érkezem. Amíg elkezdődik az esemény érdemi része, az előcsarnokban felállított hirdetőtáblákon lehet böngészni az álláshirdetéseket és letépni a hozzájuk tartozó telefonszámokat. Végignézem az összeset, nekem való munkalehetőség után kutatva, de csakhamar meg kell állapítanom, hogy szinte az összes állásra szakmunkásokat keresnek. Varrónő, hegesztő, karbantartó… alig van egy-két irodai munka, és ezek sem éppen olyan állások, amelyekre egész életemben vágytam. Csupán egy adminisztrátori meg egy recepciósi munkát látok, amelyek szóba jöhetnek; ugyan egyik sem álomállás, de kétségkívül jobb, mint a rakodómunkás. Leszedem a hozzájuk tartozó elérhetőségeket, hogy ne tűnjön teljesen hasztalannak az egész ittlétem; ha hazaérek, küldök nekik önéletrajzot, a többi meg majd kiderül.
Miközben újra végigolvasom a hirdetéseket, egy tizennyolc év körüli lány fordul hozzám.
- Az önéletrajzot nekem kell megírni? – kérdezi várakozó tekintettel; egy pillanatra nem tudom eldönteni, komolyan beszél, vagy csak szórakozik.
Hát ha a szomszéd nem teszi meg… - fut át gondolataimon, miközben bólogatok. Egyébként miért hívnák önéletrajznak. De hangosan csak annyit mondok, hogy „igen, neked kell”. Láthatóan kielégíti a válasz, mert mindent értő arckifejezéssel továbbáll.
Ezután a többieket követve felmegyek az emeletre, ahol a meghirdetett állásokról lehet részletesebb információkat kapni a hirdető cégek képviselőitől. Alig öt perce kezdődött el, máris tele a helyiség állásvadászokkal. Két oldalán végig asztalok sorakoznak, ahova le lehet ülni, a cégek munkatársai pedig elmondják a tudnivalókat a betölthető állásokról és adnak egy névjegyet, ahova önéletrajzot lehet küldeni. A tömegben előrehaladva, szabad helyet keresve végigjárom a termet; mindenhol több álláshirdetés, csak éppen egyik sem nekem való. Illetve ami egy kicsit is megfelelő, arra tömegek pályáznak. Az egyetlen adminisztrátori munkára jelentkeztek vagy harmincan, csak az első tíz percben, és akkor mi lehet később; pedig ez igazán nem az a munka, amiről az ember lánya általában álmodik.
A másik elfogadható álláslehetőség egy recepciósi munka egy gyógyfürdő szállodájában, így odamegyek a cég asztalához, megvárom, amíg a képviseletében megjelent munkatárs befejezi a beszélgetést az előttem levő lánnyal, majd leülök. A férfi udvariasan feláll, bemutatkozik és kezet nyújt.
- Miben segíthetek? – kérdezi, miután mindketten helyet foglaltunk.
- A recepciósi állásról szeretnék érdeklődni – felelem, megpróbálva határozottnak látszani, mintha minden vágyam az lenne, hogy egy szállodában kapkodjam a telefonokat.
- Két műszakos a munka, felváltva kell nappal és éjjel dolgozni, közte pedig másfél nap szünet. Követelmény a német nyelvtudás.
Hurrá, az megvan.
- A nyelvvizsga is feltétel, vagy elegendő a nyelvtudás? – kérdezem a biztonság kedvéért.
- Erős középfokú nyelvtudás szükséges, a papír nem előírás – feleli. – Itt a névjegyem, küldje el az önéletrajzát – nyújt át egy cetlit. – Köszönöm az érdeklődését – teszi hozzá, majd búcsúzóul feláll. Hát akkor ez ennyi volt. Én is elköszönök, és már jöhet is a következő pályázó.
A rend kedvéért újra végigjárom az asztalokat, hátha elszalasztottam valami fontosat, de újra csak ugyanazt látom; mindegyik fizikai munka, így csak időpocsékolás lenne bármelyikükről is mélyrehatóbban érdeklődni. Azért elveszek néhány prospektust, hogy legyen valami eredménye is a részvételemnek, majd eljövök. Kevesebb, mint fél óráig tartott az egész. Ugyan nem sok értelme volt idejönni, tekintve hogy összesen két állás volt mind közül, ami egyáltalán szóba jöhet, de tessék, itt voltam, most már nem mondhatják, hogy nem teljesítettem vállalt kötelességemet. De nem volt se névsorolvasás, se jelenléti ellenőrzés, így nem tudom, hogyan állapítják meg, ki vett részt az állásbörzén és ki bliccelte el. Akkor honnan tudhatják, hogy ki működik együtt és tényleg próbál állást találni és ki az, aki csak úgy elvan és várja a munkanélküli segélyt?